A képzésre jelentkezés feltételei
A képzésen való részvétel minden esetben egy jelentkezési lap leadásával indul. A jelentkezők az Eduforyou Szakképző Iskola és Technikum, valamint a MESTO Csoport Kft. . tanfolyami tájékoztatóit viselő honlapok egyikén tudják leadni jelentkezésüket.
A képzésre jelentkezés még nem jelent kötelezettséget a jelentkező számára. Fizetési kötelezettsége csak a felnőttképzési szerződés aláírása után van a résztvevőnek.
A jelentkező köteles megadni a szakképzési/felnőttképzési törvényben előírt adatokat a képzés megkezdése előtt. A jelentkezési lapon szereplő adatok megváltozása esetén a képzésben résztvevő köteles tájékoztatni a képzőt a változást követő 10 napon belül. Amennyiben a változás bejelentésének elmulasztása miatt a képzésben résztvevőt jogsérelem éri, azért a felnőttképző nem elmarasztalható.
A képzés megkezdése előtt a képzésre jelentkező köteles a tanfolyamszervezőnek bemutatni eredeti példányban a szükséges dokumentumokat és bizonyítványokat. Ezekről a dokumentumokról, bizonyítványokról az iskola/képző másolatot készít és hitelesít. Az elektronikusan, postai úton elküldött másolatokat a Képző nem köteles elfogadni.
Az adatokat a képző a GDPR és az adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően kezeli és tárolja.
A külföldön szerzett bizonyítványok esetében a képző az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda hiteles fordítását fogadja el.
Egyéb esetekben a következő fordítások is elfogadhatók a 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről alapján:
Azokban az esetekben, amikor a képzéshez tartozó képzési és kimeneti követelmény/programkövetelmény, illetve a képző képzési programja egészségügyi alkalmasság igazolását is előírja, akkor a résztvevő az egészségét bizonyító orvosi alkalmassági dokumentumot is köteles átadni az iskolának/ képzőnek. Az orvosi alkalmassági vizsgálat elvégzésére kizárólag a jogszabályban előírt foglalkozás egészségügyi szakellátó helyek jogosultak.
A képzési szolgáltatás igénybevételének általános feltételei
Az iskola a képzéseit szakmai programja alapján, a képző, engedélyköteles tanfolyamait a központilag kiadott program követelmények, részszakmák esetében a képzési és kimeneti követelmény alapján kidolgozott, minősített képzési programjai szerint végzi.
Az iskola és a képző is lehetőséget biztosít ingyenes előzetes tudásszint mérésre. Az egyéni előzetes tudásszint mérésének igényét a képzésre jelentkezőnek jelezni kell írásban az iskola/ képző felé a tanfolyami tájékoztatón meghirdetett tervezett kezdési időpontot megelőző 30. napig. Az előzetes tudásszint mérések alkalmával bizonyos esetekben már meglévő szakmai tudást, egyéb esetekben készségeket, képességeket mérünk fel. Az előzetes tudásszint mérésén elért eredmények függvényében a tanfolyami résztvevők felmentést kaphatnak bizonyos tananyagegységekből. A felmentések figyelembevételével csökkenthető az adott képzés időtartama, óraszáma. Abban az esetben, ha az adott tanfolyamot képző előzetes tudás meglétéhez köti, akkor csak azok vehetnek részt a képzésben, akiknek a tudása az elvárt szintet eléri. A felmentés kizárólag az adott képzés keretein belül a Eduforyou Szakképző Iskola és Technikum/MESTO Csoport Kft. képzésein vehető igénybe.
Az iskola/képző egyéb végzettséget, igazolást is beszámíthat a képzéseinél (belső szabályozása szerint) a résztvevői kötelezettségek csökkentésére
A törvényi szabályozás szerint az iskola/képző a tanfolyam megkezdése előtt a résztvevővel írásban felnőttképzési szerződést köt.
Az iskola/képző a képzéseihez órarendi ütemezést készít. Az órarend változtatásának jogát az iskola/képző fenntartja. A változtatás kiterjedhet a képzés egy-egy oktatási alkalmának időpontjára, időtartamára és helyszínére is. A változtatás célja az oktatási tevékenység minőségének biztosítása.
A résztvevő elfogadja, hogy a képzést kiegészítő írásos segédanyagok, jegyzetek, mind formában, mind terjedelemben képzésenként különbözőek. Az iskola/képző a segédanyagokat, jegyzeteket a képzésben résztvevő számára írásban, elektronikus módon, pdf. fájlok formájában adja át, papír alapon a résztvevő számára ezt nem köteles biztosítani, de ez a Képző egyoldalú döntése alapján eseti jelleggel lehetséges. Az előadásokról a Képző nem készít felvételeket, erre nem vállal kötelezettséget de ez a Képző egyoldalú döntése alapján eseti jelleggel lehetséges, a résztvevőnek a képzéseken történő személyes részvétel során kell az anyagot elsajátítaniuk.
A résztvevő elfogadja, amennyiben a képzéshez tartozó gyakorlatot a Képző szervezi, a gyakorlat helyszíne a jelentkezői létszám függvényében változhat és ez a képzés helyszínétől eltérő, 80 km-es körzetben található településen is megvalósulhat, ez a Képző szerződésszerű teljesítésének minősül.
A képzésben résztvevőnek lehetősége van a képzésről történő hiányzásra a felnőttképzési szerződésben meghatározott mértékben és feltételekkel. A megengedett mértékű hiányzás túllépése esetén a képzésben résztvevő kizárható a képzésről.
Vizsgák az Eduforyou Szakképző Iskola és Technikum által szervezett képzések esetén:
A képzésben résztvevők a képzés sikeres befejezése után bizonyítványt kapnak. Azokat a képzésben résztvevőket, akik megkapták a képzés elvégzését igazoló bizonyítványukat és az egyéb kimeneti követelményeknek is megfeleltek az iskola bejelenti szakmai vizsgára. A vizsga Magyarország területén az iskola által kijelölt helyszínen és időpontban kerül megtartásra. Abban az esetben, amennyiben a vizsgára bejelentett nem megy el a vizsgára és később mégis szakmai vizsgát szeretni tenni, a vizsgára jelentkezést önállóan kell intéznie. A szakmai vizsga díját a vizsgaközpont határozza meg. A szakmai vizsga költségét a tájékoztatón szereplő képzési díjak nem tartalmazzák. A javító/pótló vizsgák díját szintén a vizsgaközpontok határozzák meg.
Tanfolyamok zárása a Mesto Csoport Kft. engedélyköteles képzései esetében. A képzésben résztvevők a képzés végén belső záróvizsgát tesznek. A tanfolyam befejezését igazoló Tanúsítvány kizárólag a belső záróvizsga sikeres teljesítése után adható ki. A képzés belső záróvizsgájának időpontjait a képző határozza meg. A kijelölt időpontban történő megjelenés minden résztvevő számára kötelező. Amennyiben a résztvevő nem vett részt a záróvizsgán, akkor számára a képzés sikeres elvégzését igazoló Tanúsítvány nem állítható ki. A képző egy lehetőséget biztosít a záróvizsga megismétlésére a képzés végén külön díjazás fejében. Abban az esetben, ha a képzésben résztvevő nem él a második felajánlott záróvizsga lehetőségével sem, akkor a képző az adott képzés keretében a képzés sikeres elvégzését igazoló Tanúsítványt nem állítja ki a képzésben résztvevőnek.
A képzésben résztvevők a képzés sikeres elvégzését igazoló dokumentum kiadása után jelentkezhetnek szakképesítő vizsgára. A szakképesítő vizsgára történő jelentkezést a vizsgázni kívánok önállóan végzik. Szakképesítő vizsgát kizárólag az államilag kiadott programkövetelmények/képzési és kimeneti követelmények alapján megvalósított képzések után tehet a képzésben részt vett, sikeres belső záróvizsgát tett, a képzés sikeres elvégzését igazoló Tanúsítvánnyal rendelkező személy.
A kizárólag bejelentés köteles képzések elvégzése után képző Tanúsítványt állíthat ki a tanfolyamot sikeresen teljesítő kérésére. A bejelentés köteles képzések elvégzése kapcsán kiadott Tanúsítvány nem jogosít fel szakképesítő bizonyítvány megszerzésére.
Fontos, hogy a szakmai, valamint a munka- és tűzvédelmi előírások betartása mellett az iskola/ képző elvárja a képzésben résztvevőtől, hogy a képzés elméleti és gyakorlati foglalkozásain olyan állapotban jelenjen meg, amellyel semmilyen mértékben nem zavarja az oktatást, továbbá a többi résztvevő részéről a tanfolyami szolgáltatás zavartalan igénybevételét. Abban az esetben, ha a résztvevő viselkedésével akadályozza, vagy zavarja az oktatót a feladata elvégzésében, illetve a többi résztvevőt a képzés igénybevételében, akkor az oktató vagy az iskola/képző egyéb megbízottjának felszólítására köteles elhagyni az oktatás helyszínét. Ezt követően az eseményről a Képző jegyzőkönyvet készít. A Képző a jegyzőkönyv felhasználásával, illetve a szabályszegő résztvevő meghallgatásával fegyelmi eljárást folytat le, mely eredményeképpen jogosult a felnőttképzési szerződést felmondani. A képzésben résztvevő köteles a tanfolyam során általa használt tantermeket, eszközöket, élőállattal való foglakozás esetén az állatokat rendeltetés szerűen használni, vagy velük foglalkozni. A tanfolyam során a résztvevő által okozott károkért résztvevő kártérítési kötelezettséggel tartozik.
Az elméleti és gyakorlati foglalkozások csak a képzéshez tartozó fizetési ütemek szerinti időarányos díjak befizetése mellett látogathatók. Olyan esetben, ha a díjtartozás 15 napot meghaladja, akkor a résztvevő eltiltható a tanfolyami foglalkozáson való részvételtől a díjtartozás rendezéséig. A tanfolyami órákról történő eltiltás nem jelenti a felnőttképzési szerződés megszűnését és a további fizetési kötelezettség eltörlését.
A résztvevő a jelen ÁSZF elfogadásával kifejezetten elfogadja az alábbi tájékoztatást:
Képzési díjak fizetése
A képzési díj befizetése a felnőttképzési szerződés tanfolyami résztvevő általi aláírása után történik. A képzésben résztvevők jellemzően havi részletekben fizetnek, de amennyiben kérik, az egyösszegű befizetésre is lehetőséget biztosítunk.
A tanfolyamokat a képzés időtartamának függvényében fizetési ütemekre bontjuk.
A fizetési ütemeknek kizárólag, akkor van jelentőségük amennyiben a képzésben részvevő vagy az iskola/képző, a felnőttképzési szerződés felbontását kezdeményezi. A képzésben résztvevő (szerződő) a szerződés felbontására irányuló kérelmét két értesítési eljárás együttes alkalmazásával tudja megvalósítani. Levelét e-mailben iskolai képzés esetén az eduforyoukft@gmail.com e-mail címre Mesto Csoport Kft.-nél végzett képzés esetén pedig a mestocsoport@gmail.com e-mail címre és ezzel egy időben levelét ajánlott tértivevényes formában elküldi a 2080 Pilisjászfalu Bécsi út 30. "A" épület alatti címére, a képző részére. A felnőttképzési szerződés megszüntetésére vonatkozó kérelem kizárólag mindkét eljárás együttes alkalmazásával valósul meg.
Abban az esetben, amennyiben a képzésben résztvevő a képzéstől való elállására vonatkozó kérelme az iskola/képző által előírt módon beérkezett, akkor az iskola/képző elvégzi a szerződés felbontására vonatkozó adminisztrációt. Kiértesíti a részvevőt a szerződése megszüntetésének feltételeiről, mely értesítésnek része az időarányos fizetési ütem szerint előírt képzési díjak kifizetése. A képzést megszakító résztvevőnek a második írásos kérelmének beérkezésekor megkezdett fizetési ütem szerinti díjakat teljes egészében be kell fizetnie. Abban az esetben, amennyiben a résztvevő egyösszegű befizetést kért és a tanfolyam díját a teljes időszakra rendezte, akkor az iskola/ képző a még meg nem kezdett következő képzési ütemre kalkulált díjösszegének az egyösszegű befizetésre vonatkozó kedvezmény levonása után járó részét átutalja a résztvevő által megadott bankszámlaszámra.
A tanfolyami díjak a következő táblázatban látható fizetési ütemek szerint kerülnek felosztásra.
Tanfolyam időtartama |
1. ütem |
2. ütem |
3. ütem |
6 hónapon belül |
Szerződés aláírásától- 4. hónap végéig |
5. hónap elsejétől – a tanfolyam befejezéséig |
Nincs |
12 hónapon belül |
Szerződés aláírásától- 6. hónap végéig |
7. hónap elsejétől – a 9. hónap végéig. |
10. hónap elsejétől – a 12. hónap végéig. |
18 hónapon belül |
Szerződés aláírásától- 6. hónap végéig |
7. hónap elsejétől – 12. hónap végéig |
13. hónap elsejétől – a tanfolyam végéig. |
Kedvezmények igénybevétele
A kedvezmények az adott képzéshez tartozó tanfolyami tájékoztatókon találhatók. A kedvezmények kizárólag a www.szakkepzotanfolyamok.hu, valamint a www.felnottkepzotanfolyamok.hu oldalán feltűntetett feltételekkel és módon számíthatók be. A kedvezmények a tanfolyam kezdésének időpontjában történő teljesüléskor vehetők igénybe. A kedvezményre való jogosultságot a felnőttképzési szerződés kitöltéséig kell igazolni. A felnőttképzési szerződés megkötése után beküldött kedvezményre jogosító igazolást a képző nem tudja elfogadni.
Az egyes kedvezmények nem vonhatók össze. (kivéve, ha erről a képző előzetesen írásban másként dönt)
A kedvezmény a szerződés megszűntetése esetén történő elszámoláskor nem illeti meg a szerződött tanfolyami részvevőt.
Kártérítési felelősség
Az iskola/képző tevékenysége folytatásának megtiltásával összefüggésben keletkezett, a résztvevőt ért kár viselésére a képző intézmény a vagyoni biztosíték felhasználásával a törvényi előírások szerint kötelezett, azonban a kártérítés mértékének összege nem haladhatja meg a résztvevő által befizetett képzési díj összegét. Abban az esetben, amennyiben a jogszabályi környezet változása miatt a teljesítés jogi ellehetetlenülése valósul meg, akkor a képző teljes egészében kizárja a kártérítés felelősségét.
Panaszok kivizsgálása és kezelése
A panasz megfogalmazása történhet írásos formában a szakmaivezető, vagy az ügyvezető felé.
A szakmai vezetőnek és az ügyvezetőnek minden panaszt ki kell vizsgálni a MESTO Csoport Kft. MBR –ben foglaltaknak megfelelően és a vizsgálat eredményét a panaszossal szóban, vagy írásban meg kell osztani.
Céges adatok:
Adószám: 32203989-2-11
Cégjegyzékszám: 11 09 030175
Név: Eduforyou Kft.
Székhely : 2521 Csolnok, Park u. 9.
Telephely: 2080 Pilisjászfalu Bécsi út 30. "A" épület
OM azonosító:
Céges adatok:
Adószám: 26769215-2-11
Cégjegyzékszám: 11 09 027053
Név: Mesto Csoport Kft.
Székhely : 2521 Csolnok, Park u. 9.
Telephely: 2080 Pilisjászfalu Bécsi út 30. "A" épület
Felnőttképzési nyilvántartási szám: E/2021/000064; B/2021/000820